Csak egy szösszenet

20190215_173805.jpg

Ez a rajz olyan…? Ránézek és látom…amit Te lehet hogy nem 😊 és megértem…
Idő van benne. Érzés.
Olyan életszerűen tökéletlen 😇 …mint az út amin halad az ember…Mint ajtók melyek nyílnak és bezárulnak… alagút…melynek mélysége sötét verem…végében a fényes végtelen. Kopjafákba faragott néma történelem..
..fáradságos mint az élet tud lenni ha nem igyekszel megértened. A miérteket!

Gyönyörű és egyedi mindenki

20180604_220714.jpg

Ne azt mond hogy több vagyok a másiknál…hanem hogy semmivel se vagyok kevesebb bárkinél.
Az hogy nincs kettő egyforma belőlünk nem rendezi létünket fel és alárendeltnek. Lelkek vannak itt…örök életűek. Gyönyörűre szabott és csodaként működő emberi testnek korlátaiba zárva keresvén a…Végtelent. Mindenki különleges akar lenni…miközben elfelejti saját emberi lényét értékelni, tisztelni, szeretni. Embernek lenni épp eléggé különleges. Nem kell másnak lenni…mint annak az egyedinek…aki szembe néz veled a tükörben. ❤

Csereóra

20180108_193726.jpg

Február közepe. Hideg nap van. Szikrázik a Nap, próbál felmelegíteni. Valahogyan. Lehet hogy megfagytam? Vagy csak a naivitás haldoklik bennem. Lassan. Az a naiv ábránd ami oly sokaknak édessé teszi a napjukat. A mait. Én nem akarom a mai napot…ábrándban. Naivan. A többi 364-et akarom….úgy igazian!!!
Mára elég lenne….ha egy álarcmentes órára cserélni lehetne…érzéseket, gondolatokat. Mindenkinek. Vajon hányan mernének élni a lehetőséggel? Hogy…egyetlen órára lásd magad a másik szemével?
Vajon szívesen megmutatnánk…milyennek is látjuk? Egymást? Csak egy órára átadni azt amit érzünk, gondolunk, símán, tisztán, zárójelek és rejtjelek nélkül?

Mindig. Ma.

20190213_065719.jpg

Ma adj időt…a belélegzett levegőnek…hogy átalakuljon…benned.
Ma adj időt a kortyolt víznek hogy sejtjeidbe életet leheljen.
Ma adj időt az ízlelésnek…mikor reggelidet megeszed.
Ma adj időt…befogadni a napfelkelte árnyalatait.
Ma adj időt…álmos szempár mögött a végtelent meglátni.
Ma adj időt. Az életnek. A szeretetnek. A köszönetnek. A mindennek.
Ma figyelj oda…minden apróságra…amit oly természetesnek vélsz és megélsz.
Ma köszönd meg, hogy a csodának ami körül vesz részese lehetsz ❤

Tangó. Szünet.

20180808_141546

Lassan megszeretem…lépéseim hangját, ahogy elhagyom a táncparkettet… Most nincs erőm táncolni a múlt zenéjének tangóját…Érted? Nem? De. Érzed! Tudod.
Feladom. Feladom? A táncot? Ismerem magam…hogy tudjam hogy nem. Hogy talán mégsem. Csak. Csak most kis időre megpihenek. Szünet….ismét. Most símán beengedlek. Beengedlek a színfalak mögé….röpke szünetre elengedni a feszülést. Elengedni a játékot… nem táncolni …nem szólni….nem félni…nem gondolkodni…nem két rész lenni…nem okos és még okosabb…nem félős és gyáva…nem ártatlan és bűnös…nem álarc és csalfa…nem jószívű és kőszívű…nem gyenge és erős…nem óvatos és vakmerő…nem nyugalom és ősrobbanás.
Nem játék. Nem múlt. Nem jövő.
Most és Itt. Egy Te, egy Én. Egy. Meztelen lelkek ősi tűztánca. A mában.
Csak most… kis időre…hagyd el velem a táncparkettet. Belépni a színfal békésebb oldalára. Megadásra.

Bocsánatot kérek (’17-es Naplójegyzet)

20190210_214859

Szem lecsuk, paplan alá bekuckóz…esti imát elrebeg…ez a nap már elfele…mereng. És bekúsznak…az emlékek.
Rohanás…meló utáni pillanatok. Mindenki izgatott. Kicsit azért zavarodott. Itt van..érkezik…hát nem nagyszerű? Mit mond? Mi az hogy porszem van? Milyen gépezetben? Évek teltek…nagy csendben…aztán itt van….hát nem érted??
Igen…értem..de most eszednél légy!! Itt már nagy a tét…Ne nézd meg…jobb lesz neked…hidd el…jót akarok neked…Oké …ja, igazad van, értem. Értem?? Rohanás van, nincs idő…különös illatok, gyors felvonó, zöld takaró, lábon zizegő zacskó. Hallásod mintha szűrőt kapott volna…fejed zúg…beszélnek hozzád…szíved már most darabokban. Nem kéne ezt csinálnod! Látod! Tudod hogy ez kurvára el lett szúrva. Haragos. Akkora “Nem” villog szemeibe mint utcai neonfények…Érzed ezt már rég nem te irányítod…nincs ahogy megállítod.
És nem tudod ettől kissebbre hogy zsugorodhat még szíved… nem tudod hova jobban elrejteni! Mindtől? Kitől? Üres szoba…minden steril, nagy a csend…léptem itt elvész. Hangok, infók, kérdések, döbbenetes válaszok….mit sem tudom már hogy hol vagyok, s ki vagyok! Csak egy batyú…semmi több…újbegyének lenyomata mint billog a végtelenen. Tudtad… a percekkel azelőtti “ne nézd meg” érvényét vesztette…mi az hogy Ne?…és érinthetem! Beindulsz…mint egy jól irányított gépezet, ősi ösztön mellett mit számít az, hogy értelem? És ott állsz. Steril a szoba. Hangok szűrődnek tompa agyadhoz…és karodban tartod. Tarthatod. És tudod hogy elcseszted…mert hallod a hangot érzékeled a nyomást…és tudod hagyni fogod… hogy szívedet szétüsse a kalapács.
Tendzin Gyaco, a 14-ik Dalai Láma mondta hogy “nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.”
És ja. Akárhányszor észérvek szerinti helyes döntést hoztál…a szíved annyiszor loccsantotta szét egy kalapacs.
Bocsánatot kérek.

Lélektánc

20180223_113310.jpg

Lépések. Mint egy képzeletbeli tánc. Először önmagaddal…csak aztán mással. Saját lelkeddel kelj táncra. Egyet előre…kettőt hátra, ugrasz jobbra…pörgés. Ízleld meg önmagad…mielött más megkóstolna, szeresd meg önmagad mielőtt mástól várnád hogy szeressen. Tudd ki vagy…és ami vagy mennyire tud édes lenni…és abból másnak mit tud adni? Tudd ki vagy ha keserű vagy…és azt hogy tanulja más is felismerni. Tudd ki vagy ha vihar közeleg, erőd ekkor hogyan jelenik meg? Táncolj Önmagaddal…..aztán táncolj…másokkal. Néha majd rád taposnak, máskor te lépsz rosszul. Egyikkel merev, szabályfüggő…másikkal laza érzéki. Táncolni mindenki tud, …de nem mindenkivel és nem bárhogyan és nem bárkivel akárhogyan. Aztán érkezni fog…az igazán értékes tánc… ami lassan bomlik darabjaira…szétesik ha két egymáshoz érkező ember táncra kel. Szétesnek…ahogy lemezteleníti a két tűz saját lángját, önön lelkét ahhoz hogy a darabok egymásra találva bizalommal kiegészítsék egymást. Mert bízalom kell, megadás kell, páncél leengedés és lángoló lélek kell ahhoz hogy a tánc teljes legyen.